Le démasquage d'un agent présumé du renseignement russe a mis en lumière la manière dont le Brésil a été utilisé pour créer des couvertures pour les agents.
Két bérház építését készíti elő Párkány önkormányzata. A város közbeszerzést hirdetett az építési munkák kivitelezőjének kiválasztására, március 6-ig lehet megtenni az ajánlatokat, a költségek tervezett összege 8.686.317 euró – olvasható a közbeszerzési közlönyben.
Euronews: Két hét múlva Washingtonba utazik Orbán Viktor miniszterelnök, hogy részt vegyen a Béketanács alakuló ülésén. A magyar kormányfő az újabb látogatás tervét szombaton (2. 7.), a Digitális Polgári Körök szombathelyi kampányeseményén, illetve hivatalos nevén "háborúellenes gyűlésén" jelentette be.
Az SNS a hadsereg vezérkari főnökének, Daniel Zmekonak a leváltását követeli. Sürgeti Robert Fico (Smer) kormányfőt, hogy terjessze elő a javaslatot Peter Pellegrini államfőnek. A felhívás összefüggésben áll az Ukrajnának adott MiG-29 vadászgépekkel és az S-300 rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos büntetőeljárás leállításával.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója következtében több mint 650 sportoló és edző vesztette életét. Közöttük voltak élsportolók is, 13 európai és világbajnok. Oroszország emellett legalább 15 olimpiai edzőtábort is megsemmisített. Ilyen körülmények között az orosz sportolók nem engedhetők vissza, és nem vehetnek részt olyan versenyeken, ahol a tisztességes és becsületes sport értékeit képviselik" – mutatott rá Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége szombaton (2. 7.) a Fcebookon.
Mitten im Goldcrash Ende Januar setzten risikofreudige Trader auf stark steigende Goldpreise. Das sind Logik und Mechanismus dahinter.
Bien que le dollar américain soit la devise la plus échangée, cela ne signifie pas pour autant qu'il soit la plus précieuse au monde.
Zwei Train-Surfer sind am Donnerstagabend auf das Dach eines Zuges zwischen Lenzburg AG und Mosen LU geklettert. Einer von ihnen erlitt dabei einen tödlichen Stromschlag. Dieser war so stark, dass der 18-Jährige vom Zug geschleudert wurde.
Der 18-jährige Fabian M.* erhielt am Donnerstag beim Zug-Surfen einen tödlichen Stromschlag und starb. An der Unfallstelle trauert auch sein guter Freund Martin T.* (18) und spricht über seinen Verlust.
Dieter Bohlen wird 72 Jahre alt und feiert sich selbst. Auf Instagram singt er sich sein eigenes Geburtstagsständchen mit Gitarre und stehend auf einem weissen Flügel.
Die Olympischen Spiele im benachbarten Italien führten kaum zu Mehrverkehr. Auch blieben die grossen Parkplätze in Zernez am ersten Wettkampftag weitgehend leer.
Franjo von Allmen sichert der Schweiz die erste Goldmedaille. Vor ihm haben erst vier Landsmänner die Olympia-Abfahrt gewonnen. Auch aus einem anderen Grund ist der Triumph des Berners historisch.
87 éves korában elhunyt Csicsay Alajos pedagógus, író és szakíró. Tanulmányait Csiliznyáradon és Csilizradványban kezdte, 1958-ban a pozsonyi Pedagógiai Iskolában érettségizett, majd 1964-ben a nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett tanári oklevelet – adta hírül a Paraméter.
2026. 2. 7. Az SaS sajtótájékoztatója
Žilinkát nem lehet visszahívni, pedig a kormánykoalíció képviselői már teljesen elvesztették iránta a bizalmukat – jelentette ki Robert Fico kormányfő az STVR Szombati dialógusok című műsorában. Emlékeztetett Maroš Žilinka főügyész nyilatkozatára, amelyben katasztrofálisnak nevezte Szlovákia helyzetét a korrupció elleni küzdelem terén.
Kanada és az Európai Unió vezetői a nagyképet felfestették, de aprópénzre tudják-e váltani a Davosban elhangzottakat? Zelenszkij a nyilvánosság előtt, az üzletemberek zárt ajtók mögött mondták el kritikájukat Európáról.
Lavez-vous votre poulet avant de le cuisiner ? Cette question suscite un vif débat sur les réseaux sociaux. Les recommandations officielles en matière de sécurité alimentaire suivies dans la plupart des pays occidentaux sont claires : ne lavez pas le poulet cru, car cela favorise la propagation de bactéries nocives. Mais pour de nombreux cuisiniers à travers le monde, il s'agit d'une tradition culturelle ancestrale étroitement liée aux notions de propreté et d'hygiène. Que dit la science à ce sujet ?
Pages