Biztonságpolitika

Az amerikai haditengerészet utolsó hagyományos meghajtású repülőgép-hordozóját, az egykori USS John F. Kennedyt – becenevén Big Johnt - 2007-ben vonták ki a hadrendből. A jövőjét illetően ugyanaz volt az elképzelés, mint a USS Kitty Hawk esetében. Múzeumhajó és emlékhely lett volna mindkettő, de az átalakítás és a majdani fenntartás horribilis költségeire egyik hajó esetében sem volt fedezet. Így aztán 2025. január 25-én, három évvel a Kitty Hawk után, a Kennedyt is kötélvégre vették a vontatók és elindult a texasi Brownsville-ben működő hajóbontó felé.

Az 1960-as évek első felében egymást érték Amerikában a repülőgép-hordozó átadások. Csak 1961-ben három hajó állt hadrendbe: áprilisban a USS Kitty Hawk, októberben a USS Constellation, végül novemberben az első atommeghajtású hordozó, a USS Enterprise. Bő három évvel később, 1965 januárjában egy újabb hajó, a USS America hadrendbe állítását ünnepelhették az Egyesült Államokban. Az Enterprise jelentette nukleáris kitérő után a Kitty Hawk-osztályba tartozó Americával visszatértek a hagyományos meghajtáshoz és ebből az osztályból egy negyedik hordozót is terveztek. A Kitty Hawk és testvérhajói üzemeltetése során szerzett tapasztalatok révén, a negyedik hordozó tervein annyi módosítást végeztek, hogy végül önálló osztályba sorolták. Nevét az Egyesült Államok 35. elnökéről, John F. Kennedyről kapta és ezzel a Midway-osztályú USS Franklin D. Roosevelt után a második olyan hajó lett, amelyet egy néhai elnökről neveztek el. A USS John F. Kennedy tehát külön osztályt alkotott, de „osztálytársai” nem voltak és 1968. szeptemberi hadrendbe állításával lezárult a hagyományos meghajtású repülőgép-hordozók építése Amerikában. A következő hajó, a USS Nimitz 1975-ben állt szolgálatba, de az már egy új, atommeghajtású osztályt képviselt, és külön fejezetet nyitott az amerikai haditengerészet és tengerészeti repülés történetében.

[...] Bővebben!

Az aktualitás miatt egy kis montázs Cion nálunk járt ragadozóiból...

Zord

Január elsejétől új parancsnok irányítja a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandárt. Elődjéhez, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyettesének kinevezett dr. Bali Tamás dandártábornokhoz hasonlóan Kovács Krisztián ezredes is szállítóhelikopteres múlttal érkezett a parancsnoki beosztásba.

Nem először nyílik lehetőségünk egy hosszabb interjúra Kovács Krisztián ezredessel, hiszen az elmúlt években többször is beszélgettünk a szállítóhelikopteres közösség szerepéről - többek között - a 2010-es vörösiszap-katasztrófa, a 2013-as árvíz vagy a 2019-ben véget ért afganisztáni misszió kapcsán. Dandárparancsnoki kinevezése után immár nem a zászlóaljnál, hanem parancsnoki irodájában találkoztunk, ahol szakmai életútjának egy-egy fontosabb mozzanatait elevenítette fel.

[...] Bővebben!

A speciális festést kapott 716-os Mi-24V-ről, akarom mondani Csőrike II-ről "került a kezembe" ez a légifotó, ami a Lord Mountain 2010 gyakorlaton készült, Szlovéniában.

A fotoplatform se volt egy mindennapi madár...

...a 707-es oldalszámú ex-Mi-17PP, ami a típus későbbi hazai története során "nem létezőnek" lett minősítve, így sajnos elesett a továbbéltetés lehetőségétől.

Zord

Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak. A Sea King sokoldalúságát tekintve a kabinszemélyzetek igazi mindenesek voltak. Mindennapjaikba egy személyes történet segítségével kaphatunk betekintést.

Jeff Manthos repülőcsaládba született. Édesapja a második világháborúban P-51 Mustangon, Koreában F-86 Sabre-en repült, ő maga a hetvenes években négy évig szolgált kabinszemélyzetként a csendes-óceáni flotta HS-4 Black Knights helikopterszázadánál.  Élményeiről kérdeztem és arról, hogy akkoriban hogyan éltek a helikopterek legénységi állományú hajózói a repülőgép-hordozók zárt közösségében.

[...] Bővebben!

A kurrens diplomáciai viszonyok közepette (ezt még új geopolitikai helyzetnek nevezni kissé elhamarkodott lenne) az indokoltnál is nagyobb hangsúlyt kapott a Mirage 2000-5 repülőgépek első, állítólag eredményes ukrajnai bevetésének híre. Ehhez kapcsolódva kínál egy friss adalékot és egy "kissé" régebbi magyar vonatkozást a LégierőBlogger.

Minek rakja ki az európai rakétagyártó 2025-ben egy (régóta nem gyártott) Mirage 2000 makettjét a standjára a megszokott MICA EM és IR (na jó NG) rakéták mellett a típusra integrált, de azon ritkán használt SCALP-EG csapásmérő robotrepülőgéppel és a közeli hatótávolságú Mistral légvédelmi rakéták légi indítóival (ATAM), mely még sosem volt látható ebben a kontextusban? A megoldás kizárásos alapon az ukrán "export" követelményrendszer lehet. A Szu-24-esek közelgő kifutásával kell egy SCALP-EG (Storm Shadow) hordozó utód; a drón és CM elfogó feladatra pedig nem ártana egy a MICA-nál nagyságrenddel olcsóbb (SZE vs M EUR/db) levegő-levegő rakéta - így máris összeáll a kép.

A magyar vonatkozás

Közel harminc évvel ezelőtt a Mirage 2000 akkor új, -5 változata is szóba került a MH új harci repülőgép típusaként, sőt, tesztelésére úgy Fraciaországban, mint idehaza, Kecskeméten sor került. Ez utóbbi alkalommal, 1996 augusztus 29-30-án készítettem az alábbi képeket a B01 jelű kétüléses változatról.

A céges vendéggép (nincs francia felségjel) a kecskeméti központi zónában, háttérben a Dassault saját Falconja, mellyel a delegációjuk utazott.

A francia gépek közül a Dash 5-é volt az első, több multifunkciós képernyővel ellátott, nemcsak hozva az F/A-18-as által elindított trendet, de túl is szárnyalva azt. A három MFD és HUD közé ugyanis egy HLD (Head Level Display) is került a műszerfalra, összesen 5 (CRT!) kijelzővel (és a HOTAS-al) alkotva az Advanced Pilot System Interface (APSI) ember-gép kapcsolati rendszert.

Gyakorló Magic rakéta a szárny alatti külső pilon/indítóberendezésen, háttérben a törzs alatti tandemek hátsó pilonján egy MICA...

...aminek a függesztőberendezését a dinamikus bemutatózás előtt leszerelték.

Végül pedig pörögjenek itt a szerző jegyzetei a képernyőrendszerről a Dassault 1996 április 16-i sajtótájékoztatójáról.

Zord

A Sikorsky ikonikus forgószárnyasa, az SH-3 Sea King az Egyesült Államokon kívül további tizennégy ország felségjelével repült és négyben gyártották is. Meddő próbálkozás lenne tehát rövid, de mégis átfogó ismertetőt írni, ezért most kizárólag a négy alapváltozatról lesz szó, amelyek az amerikai haditengerészet, a US Navy tengeralattjáró-elhárító és harci támogató századainál üzemeltek.

A második világháborút követő években a forgószárnyas technika immár visszavonhatatlanul helyet követelt a katonai repülésben. A helikopterek kifejlesztésében élenjáró ukrán emigráns, Igor Sikorsky 1923-ban alapított cége a harmincas években repülőcsónakok gyártásával szerzett hírnevet. Gépeit a kor neves légitársasága, a Pan American Airways is üzemeltette transzóceáni útvonalain. Sikorsky figyelme ugyanebben az évtizedben fordult a helikopterek felé és lelkesen vetette bele magát a merevszárnyú repülőgépekétől merőben eltérő műszaki megoldások kidolgozásába. Első, már helikopternek mondható repülő szerkezete 1940 májusában szállt fel, Sikorskyval a kormányoknál. Ha valaki, akkor ő igazán tudta, hogy mibe ül…

[...] Bővebben!

Éppen egyik cikkem illusztrációjához keresgéltem régi papírképeim között, amikor kezembe akadt egy Ferihegyen parkoló kék-fehér Fokker F27-es fotója. A kép fényes nappal készült, de egy éjszakai repülés emlékét idézte fel. Feljegyzéseimbe lapozva a repülés dátumát is megtaláltam és mivel ennek éppen 25 éve – ráadásul a kargópilótákról ritkán esik szó – gondoltam, a dolog megér egy visszaemlékezést.

Az ezredforduló környékén egy gyorsposta-szállítással foglalkozó, svájci központú légiforgalmi cég magyar leányvállalata, a Farnair Hungary a legismertebbek között volt. Számos pilótának volt ugródeszka a közforgalmi repülés világába, mert akkoriban a nemzeti légitársasághoz, a Malévhez kevés fiatal jutott be. Ennek többnyire nem szakmai okai voltak. Fogalmazzunk úgy, hogy a kapcsolati tőkéjük még nem nyugodott biztos alapokon. Ők aztán csomagszállító L-410-eseken és Fokker F27-esen alapozhatták meg karrierjüket, majd ülhettek át a rövidesen megjelenő diszkont légitársaságok Airbus 320-asaira vagy Boeing 737-eseire.

[...] Bővebben!

Egyes európai városokban a mai napig megtalálhatók a második világháborús utcai harcok nyomai. Néhány kivételtől eltekintve, többnyire a kézifegyverek tüzétől származó golyónyomokról van szó, amelyeket az utókor nem akart eltüntetni. Hogy ez az igénytelenségre vagy e sajátos emlék megőrzésének szándékára vezethető vissza, a napnál is világosabb - az egyik helyen elkoszolódott falak, málló vakolat övezik a találatok nyomait, a másikon új funkciót találtak neki.

Az utóbbira Hollandiában, a Maastricht közelében lévő hangulatos kisváros, Valkenburg egyik sétáló utcáján láthatunk példát, nem messze a városháza parkjában kiállított német páncéltörő ágyútól. A régióban nemcsak számos harcjármű és tüzérségi fegyver emlékeztet az 1944 szeptemberében vívott harcokra, de még egy harckocsi ágyú találatából is sikerült egy emlékhelyet kialakítani. Az érintett épületet egy amerikai Sherman 75 milliméteres ágyúja találta el a városi harc közben. Valkenburg újjáépítésekor a hollandok úgy döntöttek, hogy a találat nyomát megőrzik és a mélyedésben később egy apró Mária szobor is helyet kapott.

[...] Bővebben!

1940-ben új repülőgép jelent meg az amerikai haditengerészet zuhanóbombázó századainál: az SBD Dauntless. Típusjelzése feladatrendszerére, az ellenséges hadihajók felderítésére és bombázására valamint a gyártóra utalt (SBD – Scout Bomber Douglas). Hivatalos elnevezése, a Dauntless (Rettenthetetlen) is elég harciasan hangzott, de rövidesen megkapta nem hivatalos nevét is - Slow But Deadly (Lassú, De Halálos) lett.

Az Egyesült Államokban nagyjából száz évvel ezelőtt kezdődtek azok a kísérletek, amelyekkel azt vizsgálták, hogy az ellenséges hadihajókat a saját haditengerészeti erők tüzérsége és torpedói mellett, érdemes-e bombázó repülőgépekkel is támadni. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a nagy magasságból végzett bombázás nem éri el a kívánt hatást, mert a szárazföldi célpontokkal ellentétben a vízi célok kicsik, mozognak és manővereznek. Arra jutottak, hogy inkább a repülőgép-hordozóról induló kisméretű zuhanóbombázó a megoldás, mert nagyobb valószínűséggel találja el az úszó célt, mint a hadsereg légierejének magasan és egyenesen repülő közepes- vagy nehézbombázói. Továbbá a zuhanóbombázó lelövése nem egyszerű, de ha mégis sikerül, akkor kisebb személyi veszteséggel, és olcsóbb repülőgép elvesztésével jár, mint egy két- vagy négymotoros bombázó esetében. Így vélekedtek az amerikai haditengerészetnél (US Navy) és a harmincas években több ilyen gépet is szolgálatba állítottak. Például a kétfedelű SBC Helldivert és az első egyfedelű zuhanóbombázót, az SB2U Vindicatort. A repülőgépgyárak nem ültek a babérjaikon és a következő típus Jack Northrop cégénél BT-1 jelzéssel kezdett formát ölteni.

[...] Bővebben!

1974. december 11-én a Magyar Néphadsereg (MN) egyik Kamov Ka-26-os helikoptere a légvédelmi tüzérek drégelypalánki lőteréről indult vissza börgöndi bázisára. A gép soha nem érkezett meg a Velencei-tó melletti repülőtérre, mert az útvonal első szakaszán, rossz látási viszonyok között hegynek ütközött. A becsapódást túlélő, súlyosan sérült személyzet számára immár nem a hazatérés, hanem a puszta túlélés volt a cél a Pilisben uralkodó téli időjárásban.

A Ka-26-os helikopter Magyarországon leginkább a mezőgazdasági repülésből volt ismert. A dugattyús motorokkal felszerelt, koaxiális forgószárny-elrendezésű típusból a Magyar Néphadsereg 1971-ben huszonkét darabot rendszeresített. A gépek kezdetben Szentkirályszabadjáról üzemeltek, majd egy átszervezést követően 1974 áprilisában Börgöndre költöztek, ahol a 88. önálló könnyűhelikopter osztály (fedőszáma: MN 1957) 1. századánál repültek tovább. Feladatrendszerükbe felderítés, személyszállítás, ejtőernyős deszant dobása és sebesültszállítás tartozott.

[...] Bővebben!

Írtam két cikket a NATO csúcs előtt, egy arról, hogy a NATO tagországoknak milyen haditechnikai tartalékaik vannak az ukrán haderő támogatására (Ipari méretű háború zajlik, amivel Ukrajna a Nyugat segítségével sem biztos, hogy képes lépést tartani), és egy másikat arról, hogy milyen viták vannak a NATO-n belül a keleti szárny megerősítéséről (Jelentősen növelheti katonai jelenlétét a NATO a keleti szárnyon)

Lassan szivárognak a NATO csúcs eredményei. Oké a törökök beadták a derekukat, kivesézzük majd. Stoltenberg bejelentette, hogy negyvenről - 300.000 főre emelik a készenléti erőket, ezt még sokan találgatják a NATO tagországokban is, hogy mi lehet, ki s kommunikációs vihar van, majd kiderül. Végül az USA növeli ÁLLANDÓ jelenlétét Europában, +  2 hadihajó + 2 század F-35 ös  és az V. hadtest parancsnokság Lengyelországba települ (szóval nem egy egész hadtest, csak az HQ). A hidegháború alatt ez vezetés-irányította az európai amerikai erőket, ellenünk kémkedett sikeresen a magyar katonai hírszerzés, a hidegháború után valamikor feloszlatták, mert nem volt rá szükség, 2020-ban meg megreaktiválták és egy részét Lengyelországba telepítették. Ha jól értem a hírt, akkor most az egész hadtest parancsnokság (600? 800? fő), nem csak a forward element, megy Fort Knoxból, Poznanba. 

James Alridge: A diplomata c. könyvét a radaros könyv előtt olvastam el. Azt is ingyen vettem le az egyik kórházban, de lövésem sem volt mi lesz benne. A Moly.hu-ról idemásolom a lényeget: Iránban, ​1945-46 táján játszódik James Aldridge regénye….Az olajkoncesszió körüli bonyodalmaktól a siita egyház vagy a Tudeh-párt szerepéig, Reza sah uralmának kezdetétől az akkori kurd felkelésig minden mai tényező feltűnik a történet hátterében. A regény hatását mindezen túl az is fokozza, hogy a benne foglalt ismeretanyag dokumentum értékű; az író ugyanis a londoni Times, majd a New York Times tudósítójaként szemtanúja volt mindannak, amiről könyvében szó esik.

A lényeg kimaradt! Onnan indulunk, hogy a britek és a szovjetek a II. vh alatt megszállják Iránt az utánpótlás vonalak biztosítása érdekében (a sah náci szimpatizáns vagy inkább brit ellenes és az „ellenségem ellensége”), de a háború végén nem akarnak hazamenni Azerbajdzsán tartományból, és ott mindenféle nép demokratikus kezdeményezések indulnak. Persze a szovjetek nem tudnak semmiről, mossák kezeiket. A sztori onnan indul, hogy a London képviselője Moszkvába érkezik, hogy diplomácia tárgyalásokkal rávegye Moszkvát a távozásra.

A valódi történelemben tényleg távoztak az oroszok, és már én sem emlékeztem, hogy pont itt mivel sikerül meggyőzni a briteknek Sztálint a távozásról. Izgalmas.

Ahogy elkezdtem olvasni, máris a II. vh utáni Moszkvában találtam magam, ahol a főszereplő Molotovval és Sztálinnal tárgyal, az ENSZ létrehozásának körülményei taglalja kollégáival, a győztes hatalmak külügyminisztereinek moszkvai konferenciáját emlegeti. Ez a legtöbb embernek csak mellékszál, de az egyetemen ezek tanulandó dolgok nemzetközi kapcsolaton.

Az orosz vezetésről, annak titkos, néha paranoid viselkedéséről, Gulágról teljesen objektíven ír (igazából említi, mert nem ez a téma), de így is meg kellett nézzem, hogy adták ezt a magyar olvasó kezébe. 1952-ben, a Rákosi korszak közepén. A magyar könyvkiadás egyik újabb rejtélye. Hogyan ment át ez a cenzorok kezén? Vagy lehet, hogy még húzva is van belőle?

Ezen tanakodtam a könyv végéig, amikor a történet vége úgy kerekedik, hogy a két főszereplő morális alapon szembekerül egymással. Egyik oldalon a birodalom érdekeit képviselő Lord Essex, a másik oldalon beosztott diplomatája I McGregor, aki egész életét Iránban töltötte, és csak azt szeretné, hogy az irániaknak ne kelljen a korrupt, kegyetlen vezetőiktől szenvedni, akik a britek érdekeit szolgálják. Lord Essex a ENSZ előtt kívánja prezentálni bizonyítékait, McGregor meg a Times olvasói mellékletében közöl pár gondolatot, hogy ami a brit kormány állít, az nem is úgy van.

A botrány óriási, és az következik ami a későbbi hollywoodi filmekben, McGregort fenyegeti a saját kormánya minden irányból, parlamenti vita van, sajtóhadjárat, árulás, kiközösítés stb. de ő hosszú vívódás és némi szerelem mellett végül az erkölcsi iránytűjéhez ragaszkodik, és minden fenyegetés ellenére csökönyösen ragaszkodik az iráni nép igazához a brit birodalom érdekivel szemben. Na szerintem Boldizsár Iván ezzel győzhette meg az állami kiadóvállalatot, hogy a könyvet érdemes lefordítani a dolgozó nép számára, mert egyben leleplezi az imperialista burzsoá diplomáciai működését.

 Az egyszerűség kedvéért idemásolom a hivatalos anyagot, amit küldtek hozzá, itt pedig a Magyar Nemzet helyszíni riportja. Ami tény, hogy ennyi helikoptert nem nagyon lehetett i dáig együtt látni repülni itthon, és ilyen közelről. A spottereket előző napokban  még légifotozni is elvitték, erre a magyar heliopteresek önállóan is képesek kellenének, hogy legyenek. Sajét képek

A gyakorlat rövid ismertetése (hivatalos kommüniké):

A Magyar Honvédség helikopter személyzeteinek harcászati felkészítése, gyakoroltatása elsősorban az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency, a továbbiakban: EDA) helikopter programjaira épül és támaszkodik. Hazánk 2012-ben csatlakozott a Helikopter Gyakorlatok Programhoz. Ezzel egyidőben Magyarország vállalta a „BLADE” gyakorlatok befogadását. Az első Fire Blade gyakorlatra 2017-ben került sor, a mostani gyakorlat a második alkalom.

A Fire Blade 2022 gyakorlat az MH Pápa Bázisrepülőtéren zajlik 2022. június 07-24. között. A résztvevő nemzetek: Magyarország, Ausztria, Belgium, Szlovákia és Szlovénia, valamint több európai ország is delegál megfigyelőket. A gyakorlaton 25 repülőeszköz vesz részt, forgószárnyasok és merevszárnyasok egyaránt.

A gyakorlat tervezési fázisa során az Európai Védelmi Ügynökség kiképzői (chief instructor) professzionális tudásukkal támogatják a vendéglátó nemzetet a komplex légiműveletek valósághű megtervezésében. A gyakorlat alatt szintén az EDA által kijelölt mentorok kísérik figyelemmel és segítik a személyzetek munkáját, valamint a harceljárások betartását.

A gyakorlat célja lehetőséget teremteni az európai helikopter személyzetek számára, hogy közös műveleteket hajtsanak végre, fókuszálva az összetettlégiműveletekre (COMAO), így erősítve az együttműködést a helikopter személyzetek és más légi és szárazföldi egységek között bonyolult, összetett, valósághű és kihívást teremtő környezetben.

A gyakorlat során a helikopter személyzetek többnemzeti kötelékben gyakorolnak és tovább fejlesztik tervezői és repülési képességüket, valamint erősítik az együttműködést egy dinamikus forgatókönyv és gyors döntéshozást megkövetelő szituációk keretében nappal és éjszaka.

A gyakorlat lehetőséget ad éleslövészetre és légi roham kiképzésre, hogy erősítsék a helikopter személyzetek képességeit tűzerő, mozgékonyság, védelem és a helikopterek együttműködése terén, illetve, hogy gyakoroltassák az eszközök légi és szárazföldi harcászati szerepét és a harctéri manővereket.

A gyakorlat fontos célja megteremteni egy különleges műveleti kiképzés lehetőségét, hogy erősödjenek a helikopter személyzetek képességei különleges műveleti és hagyományos szárazföldi erők támogatása esetén a katonai műveletek széles skáláján. A helikopterek támogatják a szárazföldi csapatokat és a Terrorelhárítási Központ állományát élőerő és felszerelés harctérre szállításával, a fedélzetről való kijuttatással és tűztámogatással. A helikopterek közreműködnek továbbá a sebesültek kimentésében és elszállításában.

Fontos kiképzési cél, hogy a helikopter személyzetek legyenek képesek többnemzeti kötelékben támogatni a szárazföldi csapatok harcát hagyományos és városi környezetben is, valamint nappal és éjszaka egyaránt.

 A helyi Szabó Ervin könyvtárban találtam egy ingyen könyvet: George Miller: A nagy lokátorháború, Kossuth, 1983, Népszerű történelem sorozat. Eredetiben 1974-ben adták ki. Fantasztikus könyv, nem csak a tartalma miatt, hanem azért is, mert úgy van megírva, ahogy k-europai hadtörtén szinte soha sem volt. A szerző, amellett hogy elmondja a sztorit, egy csomó résztvevőt idéz (hivatkozások nincsenek benne mondjuk, szerintem spórolásból lehagyták a fordításkor), és egy rajtaütés történetébe ágyazva meséli el, a német és a angol radarfejlesztések történetét. Mellékszereplőként megjelenik a Battle of Britain, francia ellenállás, SIGINT, brit tudományos hírszerzés meg persze rengeted radar hullám adó-vevő, sugárnyaláb.

A kerettörténet mai fogalmaink egy SF művelet volt, azzal a céllal, hogy a britek megismerjék a német Würzburg radar képességeit. Ejtőernyővel ledobnak egy századnyi (skót) katonát (120 vagy 200 katona, nem világos), éjfélkor Bruneval falu mellet Normandiában, azok egy része lerohanja az ott levő Würzbug rádió állomást, letöri, fűrészeli, molnárkocsikra rakja az értékesnek vélt dolgokat. A század másik része blokkoló erőként az utat biztosítja, ahonnan majd a német erősítés érkezett, egy tovább szakasz szerű erő meg a tengerparton levő német állást semmisíti meg, hogy aztán az egész századot a tenger felől evakuálják.  6 eltűnt, 2 halott, négy sebesült, két német fogoly, és a rádió kulcsberendezéseivel távoznak. A könyv a végén még a német jegyzőkönyveket is idézi a támadásról. Hát igen, így lehet írni könyvet írni, a wikipedia

alapján többen is megírták az emlékirataikat. Ja és a francia ellenállók és a brit fotófelderítők szerepéről se feledkezzek meg, így kerek a rajtaütés sikere.

 Ebbe a rövid sztoriba van beleszőve a brit radarrendszerek fejlesztése és versenyfutása a németekkel, jó sok (technikai) hírszerzési sztorival, megérte elolvasni.

 Mindig örülök, amikor találok valakit, aki hasonlóképen látja Afganisztánt, főleg ha ezt a Washington Post hasábjain teszi (Henry Olsen: No, Afghanistan did not improve much with U.S. intervention, https://www.washingtonpost.com/opinions/2021/08/20/no-afghanistan-did-not-improve-much-with-us-intervention/. Épp egy tanulmányt írok Közép-Ázsiáról, és közvélemény kutatási adatokat keresek arról, hogy az afgánok miként látták az amerikai és a kínai hatalmat. Az Asia Foundation készített közvéleménykutatásokat, és ennek kapcsán készült a véleménycikk, aminek a szerzője jártas lehet a metodológiában.

Két dologra hívta fel a 2019-es kutatással kapcsolatban a figyelmet. Egyfelől a kép egy kicsit/nagyon torzíthat, mert a adatfelvevők (ott személyesen, mert sokaknak nincs telefonja) egyre több faluba nem tudtak elmenni a korábbi adatfelvételhez képest a tálibok jelenléte miatt (2019ben az előző évi falvak 32 százalékát nem tudták újralátogatni, ezeknél az esetek 70 százalékában a tálibok megjelenése volt az ok), ami egyben azt is jelentette, hogy a válaszolok legalább egy kicsit szimpatizálhattak az USA támogatású kormánnyal. Ehhez képest jött a meglepetés. Mikor az öltözködési szokásokról kérdezték ezeknek a falvaknak lakosait, az jött ki, hogy 32 a burkát preferálja, 28 százalék a nikábot (itt a szem látszik), és 14 százalék pedig a csadort, ami egy nagy fekete kendő, amibe a nők beburkolóznak, magukra csavarják. Ez így együtt 74 százalék! Ez a többség a véleménye, ennyire konzervatív Afganisztán.  

A Jelen hetilap mai számában Jeszenszky Géza történészt, a rendszerváltás külügyminiszterét, korábbi washingtoni  és oslói nagykövetet köszöntöm 80. születésnapján.

Egy kis ízelítő a cikkből:
"Jeszenszky külügyminisztersége őt történelmi személyiséggé avatja. Fontos öröksége az Antall-Jeszenszky-féle külpolitikának Magyarország nemzetközi szerepvállalása hármas célrendszerének megalapozása: euroatlanti integráció – jó kapcsolatok a szomszédokkal – a határon túl magyarság érdekeinek képviselete. Külügyminiszterként jelentős szerepe van Magyarországnak a Nyugatba történő újraintegrációjában, hiszen Magyarország későbbi EU- és NATO-tagságának az alapjait az Antall-Jeszenszky-féle külpolitika rakta le. Nagy szerepük volt a szovjet csapatok kivonásában, valamint a KGST és a Varsói Szerződés megszüntetésében is."

Jelen lapajánló videó II/45

Jelen hetilap publicisztika: Fehér Zoltán: Jeszenszky 80 (2021. november 11.)

 

Jeszenszky Géza történész, a rendszerváltás külügyminisztere, korábbi washingtoni és oslói nagykövet 2021. november 10-én töltötte be 80. születésnapját. Ez alkalomból egy online eseményt szerveztem, amelyen barátai, kollégái és tisztelői köszöntöttük a neves tudóst és diplomatát a nyilvánosság bevonásával. Az esemény házigazdái az Új Világ Néppárt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom voltak. A születésnapi esemény fontos része volt „Az elveszett presztízs” című külpolitikai panelbeszélgetés, amelyben Jeszenszky Géza nemrég újra kiadott műve kapcsán azt vitattuk meg, hogyan vesztette el Magyarország ismét a nemzetközi presztízsét az elmúlt évtized során és hogyan lehetne azt a közeljövőben újra visszaszerezni. Születésnapi köszöntőt mondott:
- Márki-Zay Péter, az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke
- Pálinkás József akadémikus, az Új Világ Néppárt elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke „Az elveszett presztízs” külpolitikai panelbeszélgetésen részt vettek:
- Jeszenszky Géza történész, a rendszerváltás külügyminisztere, korábbi washingtoni és oslói nagykövet,
- Pálinkás József akadémikus, az Új Világ Néppárt elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke,
- Győrffy Dóra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem professzora,
- Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, volt külügyi államtitkár és ljubljanai nagykövet, - Fehér Zoltán diplomata-politikatudós, a Texasi Egyetem (Austin) tudományos kutatója. Isten éltessen, Géza! Még sok boldog születésnapot! A külpolitikai panelbeszélgetéssel egybekötött születésnapi köszöntés egy élő Facebook-eseményként zajlott, amely felvételről megtekinthető az alábbi linkeken: Jeszenszky 80: születésnapi köszöntés és külpolitikai panelbeszélgetés (Facebook) Jeszenszky 80: születésnapi köszöntés és külpolitikai panelbeszélgetés (Youtube)

Bizonyos rendszerességgel nyilatkozom a New Yorkban működő, az amerikai orosz diaszpórának sugárzó TV-csatornának, a meglehetősen színvonalas hírprogrammal jelentkező RTVi-nak. Ezúttal arról kérdeztek az interjúban, hogy mi a háttere annak, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nukleáris tengeralattjárók gyártásáról állapodott meg Ausztráliával, ezzel komoly diplomáciai csörtét okozva Washington és Párizs között, hiszen az AUKUS-nak elnevezett szerződés Franciaországot ütötte el az Ausztrália részére történő tengeralattjáró-gyártástól, amelyről már korábban megállapodtak. Az AUKUS szerződés célja nyilvánvalóan Kína katonai erejének ellensúlyozása az Indiai- és Csendes-óceáni régióban.

Az orosz nyelvű interjú megtekinthető az alábbi linken:
RTVi New York-i orosz tévécsatorna: Interjú az AUKUS megállapodásról és a nyomában kialakult amerikai-francia diplomáciai csörtéről (2021. szeptember 20.)

A tekintélyes ázsiai napilap, a South China Morning Post az amerikai Kína-politikáról végzett kutatásaim és megjelent írásaim alapján keresett meg, hogy nyilatkozzak két civil szervezetnek az Obama-kormányzat Kínával beindított egyik tárgyalási programjáról szóló jelentése kapcsán. A két civil szervezet tévesen úgy látja, hogy az amerikai félen múlik a Kínával való együttműködés korábbi szintre való visszahelyezése, miközben itt valójában arról van szó, hogy az Obama-adminisztráció időszaka óta eltelt periódusban az Egyesült Államok és Kína nemzetközi rendszerben elfoglalt helye és a közöttük fennálló kapcsolat is minőségileg megváltozott. Ma már a két nagyhatalom versengése dominálja a kapcsolatokat, de ez strukturális tényezőknek is köszönhető, bizonyos értelemben elkerülhetetlen fejlemény.

Nyilatkozatom a cikkben (angolul):

Zoltan Feher, a former Hungarian diplomat and a doctoral candidate at Tufts University, said a distinction should be made between the diplomatic contact and the overall strategy of the US-China engagement. No one was questioning the usefulness of continued diplomatic engagement between the powerful countries, he said. “But in the past decade, we’ve seen increasing evidence that the type of US strategy was probably not fit for a new age. China was already competing economically, militarily and increasingly politically, with the US starting from the post-Cold War period,” Feher said. “The US got stuck in the so-called engagement paradigm and mostly focused on cooperating with China. The shift came about due to the US realising that they also needed to compete.” He said managing the relationship would be a difficult “dance” for the Biden administration, but the US should not sacrifice its interests to work with China on global issues, such as climate change.” A cikk elolvasható az alábbi linken:

South China Morning Post: Top-level China-US talks led to big gains in Obama years: report